Mit jelent a klímaváltozás Magyarországnak?

Mit jelent a klímaváltozás Magyarországnak?

Szerzők: Előd Fruzsina, Kolozsi Ádám, Szabó Tamás Fábián

Az elmúlt pár évben fokozatosan kúszott be a hírfogyasztók mindennapjaiba az éghajlatváltozás témája, mígnem mostanra eljutottunk odáig, hogy ki sem látunk az apokaliptikus hangulatú cikkek erdejéből. Miközben hetente jönnek ki a durvábbnál durvább prognózisok, és egyre több embert kínoz a klímaszorongás, sokan szeretnék tudni, hogy tulajdonképpen mire készüljenek, és milyen ügyekkel érdemes foglalkozniuk, ha puszta pánikolás helyett cselekednének, vagy csak reálisan néznék a helyzetet. Közben tudjuk azt is, hogy bár a klímaváltozás globális probléma, a következményeit mindenki a saját hazájában tapasztalja meg, és leginkább helyben tud alakítani a körülményeken. Ebben a cikkben arra teszünk kísérletet, hogy áttekintsük Magyarország helyzetét az átalakuló éghajlati viszonyok között, és bemutassuk a legfontosabb területeket, amelyek elszenvedői, okozói vagy éppen alakítói annak a bonyolult és félelmetes folyamatnak, amit klímaváltozásnak nevezünk.


Tartalomjegyzék

 I 

Mit jelent a klímaváltozás Magyarországnak?

Túl hosszú ez a fejezet? itt a lényeg

Ez egy kerets lenne ide inkább beírtam ide. Ha sok entert nyomok bele, akkor ilyen lesz meg ilyen lesz. És amúgy ez a fejezet arról szól, hogy nem is kell elolvasni, mert csak egy ostoba keretesbe szántuk volna amúgyis. 

Magyarország gyorsabban melegszik a világátlagnál, a Duna–Tisza közi Homokhátság már félsivatagnak minősül, a hazai erdőkért szó szerint harangoznak a klímakutatók. A szántásos mezőgazdaságot lassan el kell felejteni, az élelmiszerárak emelkedése egy hosszú távú trend kezdetét jelzi, és a vízgazdálkodásban is nagyon komoly kihívásokkal kellene szembenézni. A rendszeres meteorológiai mérések kezdete, vagyis 1901 óta a legforróbb év Magyarországon a 2018-as volt (2019-re még nincs adatunk), rögtön utána jön a 2014-es és a 2015-ös, a tíz legmelegebb év közül nyolc az ezredforduló utáni.

Bár egy-egy kiugró év adataiból nem lehet hosszú távra érvényes következtetéseket levonni (a klímakutatásokban jellemzően harmincéves periódusok jellemzőiből indulnak ki), a tendencia egyértelmű, így nem nagy túlzás az idei kánikulában terjedő, a klímavészhelyzet súlyosságát hangsúlyozó mém üzenete:

„Ne az elmúlt 125 év legforróbb nyaraként gondoljunk az ideire, hanem mint a következő 125 év leghűvösebb nyarára.”

Csökkenő hozamok

A második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS) nem finomkodik, amikor azt részletezi, milyen tényezők gyakoribbá válása nehezítheti az eljövendő évtizedekben a művelést: a talajeróziótól az ónos esőn és tarlótüzeken át a sárlavinákig és új kórokozók megjelenéséig terjed az étlap. 


A hazai termőterület közel 60 százaléka szántó, vagyis a mezőgazdaság mai szerkezete alapján a legfontosabb kérdés, hogy mi lesz a szántóföldi haszonnövényekkel. A hozamok már most is romlottak a nyolcvanas évek közepéhez képest, és bár ezt inkább a rendszerváltás járulékos hatásának tulajdonítják, Pinke Zsolt tanulmánya szerint ebben bőven benne van az eddigi klímaváltozás is.


Az Agrárgazdasági Kutatóintézetnek (AKI) idei tanulmányában a kutatók azt vizsgálták, hogy a következő évtizedekben hogyan hathatnak a különféle éghajlatváltozási szcenáriók a gabonatermesztésre. Az elemzés szerint a 2100-ig várható, 3,5-4 Celsius fokos melegedés és az extrém időjárási események “érdemben átalakítják a magyar agroökológiai potenciált”. Az AKI kutatói az őszi búza és a kukorica várható hozamváltozását modellezték, és bár az előrejelzésekben sok a bizonytalanság, az eredmények azt mutatják, hogy a termésátlagok még abban az esetben is érzékelhetően csökkenni fognak, ha a termelők megteszik a tőlük telhetőt adaptáció terén, például a megváltozott viszonyokhoz igazítják a vetés és aratás idejét. Jelenleg általában évi 5 millió tonnát meghaladó búzát takarítanak be Magyarországon, a kutatók


a 2050-re a hozam 8 százalékos, 2100-ra 21 százalékos csökkenését jósolják. 


(Igaz, vannak ellenvélemények is, egy 2013-as, részben szintén egy AKI-s munkatárs tollából származó előrejelzés még úgy számolt, hogy 2050-ig akár pozitív hatással is lehet a magyar termésre a klímaváltozás.) A friss tanulmány szerint a hozamcsökkenésen még az sem segít, ha több öntözéssel és fokozott műtrágyahasználattal számolunk, mindössze 1 százalékot tudnak korrigálni az eredményeken ezek a tényezők. Az utóbbi években átlag 6-8 millió tonna körül mozgó kukoricaterméssel sem sokkal jobb a helyzet a számítások szerint, 2050-ig 18, 2100-ig 28 százalékos csökkenés várható átlagban, de plusz öntözéssel és műtrágyázással 7 százalékra lehetne ezt lefaragni, sőt, a Dél-Alföldön akár nőhetnének is a hozamok. 


A fokozott műtrágyázásról viszont nem árt tudni, hogy fokozott üvegházhatásúgáz-kibocsátást is jelent, vagyis klímatéren negatív spirált indít be. Az öntözés lehetőségével jelenleg keveset élünk adottságainkhoz képest, de kétséges, hogy a későbbiekben nagy léptékben alkalmazható lesz-e a leginkább kitett részeken, ahol a talajvízszint további csökkenésére lehet számítani. A NÉS szerint az öntözés csak a magas hozzáadott értéket előállító termelés számára reális, lokális megoldásként jöhet szóba. De, mint a témával foglalkozó tanulmányok megjegyzik, ehhez is komoly műszaki fejlesztésekre lenne szükség.


Míg a fokozott műtrágyázás és öntözés inkább az eddigi gazdálkodási módok fenntartásához szükséges pótmegoldás, vannak innovatívabb ötletek is. Az IPCC földhasználattal kapcsolatos Külön Jelentésében hansúlyozza a környezetkímélő és fenntartható erdő- és mezőgazdálkodási gyakorlatok bevezetését (például agrárerdészetek létrehozása, ahol a gabonanövények és a fák együtt vannak ültetve), valamint a megváltozott éghajlati körülményekhez való alkalmazkodás elősegítését (a gabonanövények fajtaváltozatosságának javítása révén, többek között).


Utóbbi már csak azért is fontos lenne, mert mai formájában a gyümölcs- és zöldségágazatról sem mondhatjuk, hogy előnyösen érintené az éghajlatváltoztás. A gyümölcsfogyasztókat már az idei nyáron is arcul csaphatta a rossz idő miatti gyenge termés, de az AKI elemzése szerint a jövőben a mostaninál jóval gyakoribbá válhatnak a megporzási, a termékenyülési és terméskötődési problémák, illetve potenciálisan romolhat a növények tápanyagfelvételi képessége. Mindez átrendezheti a termőterületeket (például a bogyós gyümölcsök már most is alig teremnek meg itthon, a következő évtizedekben a termeszthető szőlők fajtája is alapjaiban változhat meg), ronthatja a terméshozamokat és a termés minőségét is. A szélsőséges körülmények  jócskán megnövelhetik a növényvédelmi költségeket.


A tanulmány az állattenyésztésről nem ejt külön szót, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia vonatkozó része viszont igen. Ebben az áll, hogy bár az egyes fajok eltérően reagálnak a klímaváltozás következményeire, 


az intenzív tartásban érintett állatok (vagyis a sertés, a marha és a baromfiállomány túlnyomó része) fokozottan érzékeny, sokkhatásra pedig azonnali hozamcsökkenéssel reagál. 


A dokumentum szerint egyes hagyományos fajták (mint például az őshonos szürkemarha, rackajuh, parlagi tyúkfajták) jobban bírják a gyűrődést, de ezek termelékenysége messze alulmúlja az intenzív tartásban érintett fajokét. Azzal is célszerű számolni, hogy az állatok víz- és árnyékigénye nyaranta nőni fog. A NÉS szerint a jövőben a nemesítéskor kiemelten kell figyelembe venni a megváltozott éghajlat tűrését, a legnagyobb kihívás pedig a kellő víz és takarmány biztosítása lesz, a korábban részletezett hozamcsökkenés ugyanis nyilván a takarmánynövényeket is ugyanúgy érinti. 


Felmerülhet a kérdés, hogy a kiszoruló, nehezebben megtermelhető növényfajok helyett bejöhetnek-e mások, amelyek az új klímát kedvelik. A téma kutatói azonban a nehezen kalkulálható hatások miatt egyelőre azon az állásponton vannak, hogy nem számíthatunk új termények megjelenésére, inkább a meglévő termelési mix megóvására kellene koncentrálni, amennyire lehet.

Importra szorulhatunk egy dráguló környezetben

Az AKI gabonás tanulmánya azt is megjegyzi, hogy jelenleg lehetetlen kiszámolni, mit jelentene költségoldalon mindez, így az adaptáció gazdasági rentábilitása nem értékelhető - az mindenesetre valószínű, hogy a hazai termények ilyen körülmények között drágábbak lesznek, az élelmiszer-függőségünk pedig nőni fog, miközben a világpiaci árak is kilőhetnek. 


“Az élelmiszerárak globális emelkedésével már a földhasználatról szóló idei IPCC-jelentés is számolt, az idei hazai áremelkedés még csak egy kis ízelítő volt ebből” - fogalmazott az Indexnek Ürge-Vorsatz Diána. “Már tavaly sem tudtuk megtermelni a hazai piacot ellátó elég burgonyát, a terméshozamok már most is csökkennek, egyre nagyobb lesz az öntözési igény, ami bizonyos területeken versenybe kerülhet a növekvő ívóvízigénnyel. Egy idő után nem fogjuk tudni megtermelni az alapélelmiszereinket, ez az exportfüggőség pedig ugyanúgy kitettség, mint az energiafüggőség” - tette hozzá az IPCC munkacsoportjának magyar alelnöke.

A természetközeli rendszereké a jövő

A NÉS szerint az éghajlatváltozás miatt bekövetkező kockázatok kezelésében egyre nagyobb szerepe lesz a Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszernek (MKR), amely hazai adatok gyűjtésére és ezekre alapuló stratégiaalkotásra való. Az adatgyűjtés makro- és mikroszinten egyaránt fontosabbá válik, hiszen az agrártechnológiában is végbemenő technológiai fejlődés már lehetővé teszi precíziós módszerek alkalmazását a mezőgazdaságban, ezek is sokat segíthetnek a termelőknek a szűkösebb erőforrások jó kihasználásában. A legfontosabb azonban  - és ebben a magyar dokumentum, és az IPCC földhasználati jelentése egyetért - a jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjanak a termőhelyi adottságokhoz igazodó gazdálkodási rendszerek. A jelenlegi, szántásos művelésen alapuló, a talajt erősen romboló magyar mezőgazdaság egész egyszerűen nem lesz fenntartható, de 


arról azért nincs szó, hogy az IPCC a biogazdálkodást állítaná be általános megoldásnak, sőt: több területen még a jelenleginél is intenzívebb gazdálkodást javasolnak - már csak azért is, mert ez szükséges más területek visszaerdősítéséhez. 


A NÉS alapján az új vágányra átállított mezőgazdaságban növelni kellene az agro-biodiverzitást, fontos lenne változatos, természetközeli rendszereket létrehozni, kevesebbet kellene bolygatni a talajt (pl. szántás helyett mulcsozás), és több őshonos fajtát kéne tartani. Az IPCC példaként hozza az agroerdészetet is (ilyen például a fasorokkal vegyes szántóföldi művelés), melynek előnyei a talajvédelemtől a jobb vízmegtartó képességen át a diverzifikált termelésig számosak.


A cikkhez megkerestük az Agrárminisztériumot, készült-e mostanában olyan szakmai elemzés, amely a konkrétabb cselekvési tervet is tartalmaz a mezőgazdaság ellenállóbbá tételére, de a cikk megjelenééséig nem kaptunk választ.

Törékeny sokféleség

De - szerencsére - nem csak olyan fajok élnek Magyarországon, amelyeket megeszünk, hazánk számos nyugat-európai országhoz képest egészen nagy biodiverzitással rendelkezik, legalábbis ma még. A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia előrejelzése alapján erre a sokféleségre veszélyt jelent a klímaváltozás, ami várhatóan számos faj regionális kihalásával, illetve új fajok (köztük károkat okozó idegenhonos inváziós fajok) megjelenésével fog együtt járni. Potenciálisan pozitív elem a képletben viszont, hogy manapság a klímaváltozástól függetlenül is óriási, emberi eredetű hatás nehezedik a természetes élőhelyekre, ami viszont alakítható tényező: sokat számít például, hogy a társadalom vagy a gazdaság működése reagál az éghajlatváltozásra, milyen célokat priorizál. Mint a NÉS megjegyzi, az emberi tevékenység okozta közvetett hatások ismerete, befolyásolása az egyik legjelentősebb beavatkozási pontot jelenti a biodiverzitás megóvásának területén, más szavakkal: sokat tudunk rontani, de akár javítani is a kimeneteken. (E téren a borúlátásra sajnos minden ok megvan, mint a későbbiekben látni fogjuk, a környezetvédelem nem tartozik a jelenlegi kormány kedvenc területei közé.)


A tőlünk független kulcsproblémát leginkább az jelenti, hogy Magyarország két nagy életföldrajzi övezet (a mérsékelt övi lombos erdők és az erdőssztyep biom) határvidékén fekszik, ezért várható, hogy élőhelyeink jó része különösen érzékenyen fog reagálni az éghajlati övek eltolódására. 


Az élőhely-átalakulás hosszabb távon a hazai természetes és természetközeli élőhelytípusok mintegy 80 százalékát (75 vizsgált élőhelyből 60-at) veszélyezteti, 


várhatóan a láposok, mocsári és ártéri élőhelyek lesznek a leginkább kitettek a változásoknak. A fontosabb hazai közösségek közül a klímazonális erdőtársulások (bükkösök, gyertyános tölgyesek, cseres tölgyesek) és az üde gyepek (hegyi rétek, kaszálórétek) éghajlati veszélyeztetettsége pedig már modellezéssel is kimutatható.

Fenyő, bükk nem nagyon lesz

Utóbbi téma, vagyis erdőink jövője az IPCC jelentésének mintájára készülő, 2020-ra ígért magyar nemzeti jelentésnek (HUPPC) is fontos témája lesz. Hogy ez a jövő mennyire borús, azt Somogyi Zoltán, az Erdészeti Tudományos Intézet kutatója a jelentés előkészítő konferenciáján egy egyperces harangozással szemléltette a jelenlévőknek. Somogyi a Magyar Tudományban megjelent tanulmánya szerint főleg a század második felében tömeges erdőpusztulás jöhet Magyarországon. A korábbi , az erdőterületeken belül 5 százalékos elterjedési területe után már ma is csak 2 százaléknyi bükkösök a 21. század végére teljesen kipusztulnak, a kutatók ezt lényegében már megállíthatatlannak látják.


A fenyvesek sem nagyon maradhatnak meg, a feketefenyő és a lucfenyő helyzete kritikus, ami mellékesen azt jelenti, hogy a karácsonyfaigényeinket is kénytelenek leszünk megváltoztatni. Más fafajok elterjedési területe is teljesen eltolódhat: miközben 


a bükkösök helyén gyertyánostölgyesek lesznek, a gyertyánostölgyesből cseres, cseresből erdős sztyepp


- a folyamat Führer Ernő kutatásai szerint már most is javában tart. A közvetlen faszáradás előtt az erdőtűzek és az elterjedő kórokozók még hamarabb pusztítják majd a magyar erdőségeket. Miközben a nyugat-nílusi láz az éghajlatváltozással összefüggésben okoz egyre több humán fertőzést (az előrejelzések szerint néhány éven belül már Magyarország lesz a második legfertőzöttebb európai ország), a fákat ugyanúgy pusztítják a klímaváltozással összefüggésben megjelenő új kórokozók. A lucfenyőt a betűszú pusztítja már ma is tömegével, a feketefenyőt egy gombásodás, a kőrist ugyancsak.


A hetvenes-nyolcvanas években még azt lehetett megfigyelni, hogy a megnövekedett szén-dioxid-koncentráció miatt felgyorsult a fák növekedése, a további melegedés és főleg a nyári szárazság miatt ez a folyamat azonban mára már megfordult. Nem kell tehát messzire mennünk ahhoz, hogy lássuk: a szén-dioxid-többlet egyáltalán nem jár automatikusan a biomassza növekedésével, például azért sem, mert a fotoszintézishez víz is kell, abból pedig egyre kevesebb van.


Ha a hazai erdők szénelnyelő képessége érdemben csökken, az az egész magyar karbonháztartás szempontjából is kritikus, egyelőre ugyanis az erdészet az egyetlen komoly szénelnyelő, amivel csökkenteni lehet a kibocsátásokból jövő szén-dioxid-mennyiséget.

II.

Hogyan járul hozzá Magyarország az éghajlatváltozáshoz?

Ma már tudjuk, hogy az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának emelkedését az emberi tevékenység számlájára kell írni. Azonban jelentős különbség van az egyes országok és egyes társadalmi csoportok hozzájárulásában a ühg-kibocsátást illetően. A következő részben azt nézzük meg, hogyan alakul a magyar gazdaság és társadalom teljesítménye a klimatikus fenntarthatóság szempontjából.

  • Mekkora Magyarország súlya egyáltalán? 

  • Ha kicsi, akkor hátradőlhetünk? 

  • Milyen az energiamixünk?

  • Hogy haladunk a gyakorlatban a megújuló energiára való átállással?

  • Kik a legnagyobb hazai kibocsátók?

Magyarország mérete és gazdasági súlya miatt apró játékos a globális klímatérképen, a világ üvegházgáz-kibocsátásának alig több mint 0,1 százalékáért, az EU kibocsátásának 1,4 százalékáért felelős. Az ország területe és lakosságszáma az unióénak kb. 2 százalékát teszi ki, vagyis ebben a viszonylatban az ország klímaváltozáshoz való hozzájárulása alacsonyabb a méreténél. 


De ettől még az egy főre jutó éves üvegházgáz-kibocsátásunk 6,3 tonna körül alakul, ami több mint a világátlag, egységnyi GDP-re jutó kibocsátásban pedig az uniós középértéknél rosszabbul teljesítünk. Ha tetszik, ha nem, a magyar lakosság jelentős része is ahhoz a globálisan nézve jóléti világba tartozik, amely hatványozottan felelős a klímaváltozásért. 


“A világ teljes széndioxid-kibocsátásának a feléért a világ népességének a 21. század eleji jómódot leginkább élvező egytizede tehet, és igen, a magyar lakosság nem csekély hányada is idetartozik, feltehetően az Index-olvasók zöme ugyancsak. Ha további egy főre jutó fogyasztásnövekedés helyett a világ lakosságának felső része tudatosabban élne, az érdemben, mintegy egyharmadával csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását világszinten” - hangsúlyozza Ürge-Vorsatz Diána. Ez pedig a Kárpát-medence klímajövőjét is meghatározza. 


Ráadásul akármilyen jelentéktelen számok szintjén Magyarország, a hazai cselekvés mellőzésével mind a morális, mind a politikai alapot elveszítenénk arra, hogy ebben a témában fellépjünk. Pedig uniós, az Európai Tanácsban vétójoggal rendelkező országként ez nem egy rossz lehetőség, és ha más nem is, a migrációs téma - politikai oldaltól függően ellentétes megítélésű - tematizálása megmutatta, hogy az ország vezetése képes lehet hatni a nemzetközi politikai diskurzusra.

A rendszerváltás besegített

Az ország klímabarátsága a három évtizeddel ezelőtti állapothoz képest sokat javult, mert a szén-dioxid-kibocsátásunk mintegy harmadával csökkent. Ám ez kevésbé a tudatos építkezésnek, sokkal inkább annak köszönhető, hogy:

  • A szocialista blokk felbomlása után egyik pillanatról a másikra összeomlott a magyar nehézipar, a nagy gyárak és bányák többsége bezárt. Az 1989-ben még több mint 80 millió tonnát kitevő CO2-kibocsátás 1992-re 60 millió tonna környékére csökkent, vagyis 25 százalékot javult bármiféle direkt beavatkozás nélkül (ez valószínűleg nem vigasztalta azt a közel 1 millió embert, aki ebben a pár évben elvesztette a munkáját).

  • Miközben a rendszerváltás sokkját követően helyreállt a hazai gazdasági teljesítmény, végbement a mezőgazdaságtól és az ipartól a szolgáltatások irányába tartó szerkezetváltás folyamata is. Vagyis elmúltak azok az idők, amikor a legszennyezőbb ágazatokból származott a legtöbb megtermelt érték.

co2 és ühg magyarország

De vissza a klímához: 


üvegházhatású gázok kibocsátásában lakosságszámhoz viszonyítva ma Magyarország áll a legjobban a V4-ek között. 


Ennek oka alapvetően - a már említett dezindusztrializáció mellett - a nukleáris energia használata, valamint az importált villamosenergia magas aránya a hazai energiamixben; a külföldről behozott, a fogyasztás mintegy 30 százalékát kitevő áram termelése során keletkező CO2 nem jelenik meg a magyar adatban. Emellett ott van az is, hogy az egyébként nagy kibocsátónak számító autóiparból pont azok a munkafolyamatok jutottak Magyarországra, amelyek alig járnak közvetlen ühg-kibocsátással. Az acélt nem itt állítják elő, és a kész autók nagy része sem itt pöfög, mert exportra termeljük őket, így bár az ország GDP-jének jelentős része egy klímaszempontból aggályos iparágból jön, a mi adatainkat ez nem rontja. 


Az 1990-hez képest példás csökkentésünk ellenére azért az is látványos, hogy a gazdasági növekedés itthon sem elválasztható a kibocsátás-növekedéstől: konjunktúra idején, legutóbb a 2014-től napjainkig tartó időszakban mindig rendesen meglódul.

ökolábnyom

Ha nem csak az üvegházgázokat vesszük számításba, hanem a teljes képet akarunk kapni a magyarok környezetterheléséről, akkor érdemesebb az ökológiai lábnyomot számításba venni. A Global Footprint Network adatai szerint egy átlagos magyar 3,61 globális földhektárt (amelynek a termelékenysége egyenlő a Föld teljes bioproduktív hektárjának átlagos termelékenységével) használ évente, miközben az ország biológiai kapacitása fejenként csak 2,41 gha lenne. Hosszú távú trendet nézve a rendszerváltás óta az ökológiai lábnyomunk ugyanúgy javult az elmúlt 30 évben, mint az ühg-kibocsátásunk, ugyanakkor az is látszik, hogy gazdasági fellendülések idején mindig megugrik a túlhasználat mértéke. Mindenesetre az összeurópai 4,56 gha-nak még a mostani konjunktúrában is jóval alatta maradunk, a kelet-európai átlagérték pedig 2013 óta átment a pozitív tartományba, vagyis az átlagos kelet-európai ember nem használ el akkora biokapacitást, mint amennyi helyben rendelkezésre áll - nyilván az alacsonyabb életszínvonal miatt. Árnyalja a képet, ha azt nézzük meg, hány Földre lenne szükség, ha mindenki olyan színvonalon élne, mint mi: ez a szám még kelet-európára vetítve is 2,7, Magyarországnál pedig 2,2. 

keretes vége

Megújulókkal jobban is állhatna az ország

Ami már kevésbé szívderítő, hogy trend szintjén az látszik: a legtöbb EU-országgal ellentétben itthon visszafordult a megújuló energia részarányának növekedése. A legfrissebb, 2017-es adat szerint az ország teljes primer energiafogyasztásának 13,3 százalékát fedezzük megújuló forrásokból, ez majdnem 3 százalékos romlás a 2013-as csúcshoz képest. 


Ráadásul ennek 80 százalékát biomassza elégetése adja - ugyanez az arány EU-átlagban 20 százalék.


A biomassza nagyságrendjét a magyar megújulók mixében jól illusztrálja, hogy az ország hirtelen papíron több százalékot javított a statisztikáján, amikor megváltoztatták a számítás módszertanát, és elkezdték az energiamixbe beszámolni a lopott fa elégetését. A korábbi számítás szerint 2015-ben 10,3 százalékon álltunk volna, az új módszerrel azonban felugrottunk 14,5 százalékra, és ezzel átmenetileg meg is haladtuk az ország számára 2020-ra kitűzött uniós célértéket (ez 13 százalék volt eredetileg, de később a Nemzeti Megújuló Energia Cselekvési Tervvel 14,65 százalékra módosították). 


Ez mindenesetre nem lesz elég ahhoz, hogy jövőre megfeleljünk a saját magunk által támasztott előírásnak, ehhez meg kellene fordítani a négy éve tartó negatív trendet. 


A megújuló részarányának csökkenése nemcsak környezeti, de politikai szempontból is aggasztó lehet, lévén Magyarország energiahordozókban szegény, így ezeket jelentős részben külföldről kell behozni. A teljes energiahasználatra vetítve 60 százalékos, olajból 90 százalékos, urániumból pedig 100 százalékos hazánk külföldi függése, és a teljes import 95 százaléka Oroszországból jön. A függésnek több szintje van, és ezek különböző mértékű kockázatokat hordoznak, például azon energiahordozók esetében (ilyen az urán is), amelyek csőrendszer nélkül szállíthatók, könnyebb diverzifikálni a forrásokat, tehát az exportfüggőség sem olyan veszélyes. Az üzleti, politikai, és fizikai függőség mai szintje mindazonáltal komoly kitettséget jelent, és mivel nagy olaj-, gáz-, és urániummezők felfedezésére az ország területén már nem igazán lehet számítani,


az energiafüggőség csökkentésének egyik kézenfekvő módja a megújulós fejlesztések és az energiatakarékosság támogatása. 


A teljesen megújulóra váltás viszont egyelőre akkor sem lenne reális alternatíva, ha a mainál jobban priorizálná a kormány a szegmenst. A technológia még nem tart ott, hogy megoldjuk a nap- és szélerőművekből származó energia hosszabb távú tárolását, ezért ezek túlsúlya az energiarendszerben időszakosan még növelhetné is az ország kitettségét.


A biomassza-felhasználás legnagyobbrészt fatüzelést jelent, ami azért számít megújulónak, mert az elégetett fák helyére újakat lehet ültetni. Csakhogy ez még nem jelenti azt, hogy klimatikus szempontból nagyon előnyös lenne a biomassza-égetés. A fatüzelés karbonsemlegességével kapcsolatos elképzelés azon az érven alapul, hogy a biomassza elégetése nyomán felszabaduló szén-dioxid eltűnik a légkörből, ahogy a fejlődő növényzet felhasználja. Ez valóban igaz, de ez a folyamat csak nagyon hosszú idő alatt zajlik le: a fatelepítés intenzitásának függvényében jobb esetben évtizedek, rosszabb esetben évszázadok kellenek hozzá, hogy elhasználjunk akár néhány év alatt kibocsátott szén-dioxidot. 

Vagyis a 2 foknál nagyobb felmelegedés elkerülése szempontjából fontos időtávon - a következő néhány évtizeden - belül a biomassza elégetésével a légkörbe küldött üvegházgáz is káros, bár az egyáltalán nem mindegy, hogy az elégetett fa természetes elhullásból, ritkításból, vagy kivágásból származik – értelemszerűen a kivágás esetében a leghosszabb az elnyelési idő, mert akkor egy kifejlett fát veszünk ki a rendszerből, amit egy facsemetével pótlunk. Magyarországon egyébként az erdőterületek nagysága mélyen az EU átlaga (38 százalék) alatt van (22,9 százalékkal), de legalább 1990 óta folyamatosan növekszik, az erdősítés pedig a klímaváltozás elleni küzdelem egyik leghatékonyabb módja, a magyar erdők jelenleg évente 4 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg. A kormány céljai között elvileg szerepel, hogy a területarányos erdősültséget rövid időn belül 27 százalékra tornázza fel, a gazdáknak extra támogatás jár a faültetésre, idén elindítottak egy nagyszabású faültetési kampányt is, ám a faültetés jelenlegi tempójában ez csak 100 év alatt valósulna meg.

Az áramunk elég zöld

Ha csak a belföldi áramtermelésre - amelyben a legnagyobb potenciálja van a megújulós fejlesztéseknek - szűkítjük a kört, itt 8 százalék alatt maradnak a megújulók, és erre is igaz, hogy legnagyobb részt biomassza-égetésből származik az energia. Az EU-n belül a legnagyobb felívelést produkáló szélenergiában Magyarország kezd lemaradni az átlagtól, mióta 2016-ban életbe lépett az a törvény, amely nem teszi lehetővé szélturbina telepítését lakóterületek 12 km-es körzetébe. Napenergiában viszont elindult a felzárkózásunk, az utóbbi időben - jelentős részben az állami támogatás okozta jó lehetőségek miatt - közel duplázódott a fotovoltaikus kapacitás évről évre, és 2018 végén már megközelítette a 800 MW-ot, a napenergia-boomhoz a házak tetejére telepített napelemek és a nagy erőműprojektek egyaránt hozzájárultak. 


A kormány nagy reményeket fűz a METÁR támogatási rendszer újraindításához, amellyel 2019-től az 1 MW-nál nagyobb kapacitású projekteket ösztönzik, a várakozások szerint ennek köszönhetően 2020-ra akár a 2000 MW teljes országos kapacitást is elérhetjük (összehasonlításképpen ez Paks jelenlegi teljes kapacitása, de a naperőművek hatásfoka nyilván alacsonyabb, hiszen csak akkor termel áramot a napelem, ha süt a Nap). 


Egyébként ha a belföldi villamosenergia-termelést (ami a belső felhasználás kb. 70 százalékát adja) üvegházgáz-kibocsátás szempontjából nézzük meg, akkor a megújulók gyatra aránya ellenére uniós szintű összehasonlításban jól állunk. Ez a karbonsemleges, de az áramigényünk felét kielégítő Paksi Atomerőműnek köszönhető, aminek a segítségével nem csak több környező országot, de a nálunk sokkal fejlettebb - és szélerőművekkel teli - Németországot is verjük az áramtermelés alacsony CO2-intenzitásában. Az már kevésbé előnyös, hogy szintén Paks, valamint a Mátrai Erőmű óriási hangsúlya miatt 


a hazai áramtermelés rendkívül centralizált, az előállított villamosenergia háromnegyede ebből a két forrásból származik.


A lignittüzelésű Mátrai Erőmű ráadásul a legnagyobb magyarországi üvegházgáz-kibocsátó, és WWF felmérése az EU 250 szénerőművének szennyezési rangsorában a 27. helyre teszi. Az uniós kvótakereskedelmi rendszer adatai alapján az erőmű működése 2018-ban több mint kétszer annyi szén-dioxidot juttatott a légkörbe, mint a második helyezett Wizz Air még úgy is, hogy az erőmű közben a tervezettnél 630 gigawattórával kevesebb villamos energiát termelt. 


megújuló energia közösségek

Az Európai Tanács 2019 tavaszán elfogadta az EU Tiszta Energia csomagját, amelynek átültetése a tagállamok jogrendszerébe (ezt 2021. június végéig kell megtenni) radikális változások alapjait teremtheti meg, különösen a villamosenergia területén. Az egyik legérdekesebb irány a decentralizáció. A Megújuló Energia Irányelv (RED II) és a Tiszta Energia csomag gyökeresen átalakítja az eddig nagy, központosított termelőkre optimalizált szabályozást, és lehetővé teszi a háztartások és kisvállalkozások számára, hogy fogyasztóból az energiarendszer aktív szereplőivé váljanak, vagyis termelőként, tárolóként, értékesítőként is bekapcsolódhassanak a hálózatba. A RED II alapján demokratikus irányítású, egyénekből, kkv-kból vagy önkormányzatokból álló megújulóenergia-közösségek létrehozására is lesz lehetőség. Egyes becslések szerint igen komoly potenciál alakulhat ki aktív termelő-fogyasztókból a villamosenergia-rendszerünkben. A Heinrich Böll Alapítvány (a német zöldek pártalapítványa) vonatkozó kiadványa szerint 2050-re Magyarországon potenciálisan 21 terrawattórányi áram származhat aktív termelő-fogyasztó forrásból. Az új uniós energiacsomagokról ebben a kiadványban magyarul is olvashat bővebben.

chart

A tervek szerint a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mátrai Erőműben jövő évtized folyamán sor kerül némi dekarbonizációra, 200 megawatt lignites kapacitást már a következő egy évben leállítanak. A vezérigazgató elmondása alapján 2030-ban a Mátrai egy 1600 megawattos erőmű lesz: ebből 600 megawatt lignit, 500 megawatt gáz, 100 megawatt biomassza, 31 megawatt RDF (másodlagos tüzelőanyag, pl. hulladék) lesz, és 400 megawatt napenergiában is gondolkodnak. A lignites kapacitás folyamatos csökkentésének irányába mutat a gazdasági racionalitás is, az unió kvótakereskedelmi rendszerében (ETS) részvételre kötelezett cégek összességének ugyanis megvannak a maga kibocsátáscsökkentési céljai (2030-ra a 2005-ös szinthez képest 41 százalékos csökkentés). Ezért a szabályokat úgy faragják, hogy fokozatosan egyre kevésbé érje meg sok CO2-t kibocsátani. 


Az ETS változásainak köszönhetően 2018-as év eleji értékhez képest az év végére megháromszorozódott az egységár, idén pedig árrekord dőlt - elemzői várakozások szerint ez nem egyszeri kilengés, a kibocsátási kvóta ára mostantól már tartósan 20 euró fölé várható. Ezzel párhuzamosan a 2030-ig folyamatosan csökkenni fog a térítésmentesen osztott kvóták száma is, ráadásul a kiosztás rendszerének változása miatt az ETS-kötelezett cégek komoly gazdasági bizonytalansággal szembesülnek.
A termálfürdőn túl

A fürdőzésen kívül még relatíve kicsit a szerepe, de Magyarországon hatalmas potenciál van a geotermikus energia kihasználásában. Európában az átlagos geotermikus gradiens 30-33 °C/k, ugyanez az érték nálunk átlagosan 42-45 °C/km, de vannak bizonyos helyek, ahol a 100 °C/km-t is meghaladja. A geotermikus energiából származó hő közvetlen hasznosításának kézenfekvő módja például a távfűtés, ez országosan több helyen már ki is használják, a miskolci Avas lakótelepen például 25 millió köbméter földgázt váltottak ki vele egy év alatt (2015-ben), így 48 tonnával kevesebb CO2 került a levegőbe. Felmérések szerint 30 olyan település van Magyarországon, amelynek távfűtési rendszere és geotermikus adottságai is megvannak ahhoz, hogy legalább részben kiváltható legyen az importált földgáz a fűtésben - írják a Külügyi és Külgazdasági Intézet vonatkozó tanulmányában


De lehet a geotermikus energiát elektromos áram előállítására is használni, bár Magyarországon ma ezt még nem tesszük, az első ilyen erőműprojekt Battonyán épül - ha elkészül, 40 ezer háztartás áramigényét fedezi majd. 

Szerény vállalások 2030-ra

2030-ra vonatkozóan az ETS-en túlmutató tervei is vannak az EU-nak. Ezekhez kapcsolódóan minden tagországnak el kellett készítenie a maga energetikai és klímatervét, amely hozzájárul ahhoz, hogy 11 év múlva az EU egészének átlagában:


  • az üvegházhatású gázok kibocsátása 40 százalékkal csökkenjen az 1990-es szinthez képest

  • a végső energiafelhasználásban 32 százalék legyen a megújulók részaránya 

  • az energiahatékonyság növekedjen 32,5 százalékkal 


Magyarország a maga tervét két hónapos késéssel adta le idén, és a kritikus hangok szerint a csúszás ellenére is egy nem megfelelően alátámasztott és nem elég ambiciózus Nemzeti energia- és klímatervvel (NEKT) állt elő a kormány. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy a NEKT jelenleg csak vázlat, és hogy - bár a magyar sajtó csak a sajátunk fogadtatását ismertette - a többi ország, még a klímaváltozás elleni harcban élen járók is hasonló mennyiségű észrevételt kaptak az Európai Bizottságtól.


Az egyelőre tehát csak vázlatnak minősülő dokumentum (egységes alapokon nyugvó energiastratégiát 2019 végéig kell a tagállamoknak részletesen kidolgozni) kétféle forgatókönyvvel számol az ÜHG-kibocsátást illetően. Az első esetben csak az eddig életbe lépett intézkedések hatásait kalkulálja be, így 2030-ig 31,76 százalék lenne a kibocsátás-csökkentés 1990-hez képest. A második esetben úgynevezett kiegészítő intézkedések hatásait is beleszámolják, így már el lehetne érni az unió átlagára kijelölt 40 százalékot nemzeti szinten is – a probléma csak az, hogy a végletekig központosított magyar kormányzásban nyilvánvalóan nem az ügyért felelős, és egyébként valóban szakmai szempontok figyelembevételével irányított ITM-államtitkárságon fog eldőlni, milyen intézkedések történnek még 2030-ig. És - ahogy azt később részletesen bemutatjuk - a miniszterelnök hozzáállásáról pedig rendre az derül ki, hogy a geopolitikai sakkjátszma egyik kártyájának tekinti a klímaügyet. 


A NEKT-ben aránylag szerény vállalással találkozunk a megújulóenergia-felhasználás terén is. Az EU-cél itt 32 százalék, Magyarország ennél jóval kevesebbet, 20 százalékos részarányt tűzött ki, ami gyengének számít az uniós mezőnyben, egy rakás - nem feltétlen kedvezőbb adottságú - ország már 2020-ra itt fog tartani. 


Az energiahatékonyság területén sem vállalja túl magát Magyarország, a dokumentum 8-10 százalékos növelés vállalását rögzíti. Ezzel egyébként igazán sok teendő lenne a hazai lakhatási adottságok miatt: Magyarországon a végső energiafelhasználás 32 százalékáért a háztartási szektor felel, amiben benne van az is, hogy


az épületállomány kétharmada gyatrán szigetelt családi házakból áll, vagyis sok család gyakorlatilag az utcát fűti, de nincs elég megtakarítása egy ekkora felújításhoz. 


Az Energiaklub számításai szerint ha minden lehetséges energiahatékonysági lépést megtennénk, akkor a lakóházak fogyasztásának 42 százalékát, évi 152 PJ-t megspórolhatnánk. De ha nem megyünk ilyen messzire, és a beruházásoknak szigorú gazdaságossági követelményt támasztunk, akkor is megtakaríthatnánk 117 PJ-t, ami az ország energiafogyasztásának több mint 10 százaléka.


Az EU szeretett volna minél kedvezőbb feltételek megteremtésével hozzájárulni ehhez, ám az e célra elkülönített 90 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást a kormány végül középületek felújítására csatornázta át, és az Európai Bizottságnak nem voltak jogi eszközei ennek megakadályozására. A NEKT-ben nem szerepelnek részletek erről a témáról, csak annyi, hogy az épületállományra vonatkozó hosszú időtávú energiahatékonysági útiterv kialakítása folyamatban van - talán majd a végső verzióból többet is megtudhatunk.


A NEKT-et nem csak a túl szerény, de a helyenként a túl ambiciózus vállalások miatt is érte kritika, ide tartozik például, hogy a tervezet 4000 megawattnyi új napenergiakapacitással számol 2030-ig, ám arról nem esik szó, miként fogják integrálni a rendszerbe ezt a rengeteg napelemet (és akkor Paks 2-ről még nem is beszéltünk). Különösen úgy, hogy a beszámolók szerint a szükséges fejlesztésekben kulcsszerepet betöltő, rendszerirányító MAVIR látványosan nincs jó állapotban, idén tavasszal például a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) visszadobta a hálózatfejlesztési terveit. A cégen belüli állapotokról a G7-nek egy maviros szakember azt mondta, hogy „szinte minden projekt késik vagy áll, de mindenki gyanús, aki komolyabb szakmai háttérrel rendelkezik, ami így biztosan nem jó”.


A leadott dokumentum alapján 10 év alatt teljesen kivezetnék a szélenergiát, mivel a vonatkozó táblázatból az fokozatosan eltűnik, viszont nem fűznek ehhez magyarázatot. Egy minisztériumi forrásunk szerint valóban nem számolnak hosszútávon a szélenergiával, de ez az ITM részéről nem szándékos célt jelent. Pusztán alkalmazkodtak a realitáshoz a tervezet elkészítésekor, ugyanis nincs hatáskörük a még az előző energiaügyi vezetés alatt életbe lépett szélerőmű-gyilkos szabályozás megváltoztatására, és nem mutatkozik jel arra, hogy a kormány eltörölné ezt. 


Márpedig a jelenlegi feltételekkel piaci alapon nem igazán fognak ilyen beruházások létesülni Magyarországon, 


a legjobb tehát úgy számolni, hogy lemondunk róla az energiamixben. Forrásunk szerint ugyanakkor ez nem olyan nagy baj, mert “a nemzetközi energiapiacon is érvényesül a komparatív előnyök közgazdaságtani törvényszerűsége, vagyis abba a szegmensbe éri meg a legtöbbet fektetni, amelyben a legjobbak az adottságaink, és ez Magyarország esetében a napenergia”.

III.

Hogyan lavírozik a magyar kormány a klímapolitikában?

A nemzetközi trendet követve 2019-ben, elsősorban az Európai Parlamenti választások óta a hazai közbeszédben is egyre intenzívebben megjelenik a klímaváltozás, mint az emberiség előtt álló kulcskérdés. Korábban csak a hazai civil szervezetek beszéltek a témáról, ma viszont már nemcsak a sajtó tudósít róla rendszeresen, de a politikai vitákban is egyre gyakrabban visszaköszön, hogy mit kellene tenni a klímakatasztrófa elkerülése érdekében. Mint láttuk, Magyarország kis szereplő ugyan a képletben, az Európai Unió tagjaként azonban mégiscsak globális játékos is egyben, ezért nem mindegy, milyen irányba húz a kormány. Ebben a részben bemutatjuk a téma hazai politikai vonatkozásait, és feltárjuk a kormányzati lépések hátterét. 


  • Milyen narratívákat kezdett felépíteni a Fidesz a klímaváltozásról? 

  • A nyilvános megszólalásokon túl mit gondol a témáról Orbán Viktor, milyen szereplők között okoz feszültséget a kormányzatban a klímaváltozás elleni fellépés?

  • Hogyan és miért építette le 2010 óta a kormánypárt a természetvédelmet? 

  • Mit mond kormánypárt EP-delegációja arról, hogy mindig a lehető legkevésbé ambíciózus klímatörekvéseket támogatják?

  • Miért jó a németeknek és az oroszoknak is a magyar kormány uniós klímapolitikája?

A Fidesz is elkezdett beszélni róla

Az EP-választásokon Európa-szerte soha nem látott magaslatokba emelkedtek a zöld politikai erők, 13 országban is 10 százalék feletti eredményt értek el. A tendencia egyértelmű: a zöld politika és a klímaváltozás elleni küzdelem már nemcsak egy szűk és radikális réteg témája, hanem a következő évek (és valószínűleg évtizedek) egyik legfontosabb kérdése lesz a kontinensen. 


Kelet-Európa többi országához hasonlóan Magyarországon egyelőre elmaradt a zöldek áttörése, ennek ellenére a hazai közbeszédnek egyre inkább részei a környezeti ügyek, ezzel összefüggésben az EP-választások után a központi kormányzati kommunikáció aktivizálódott a témában. 


“Magyarország kormánya számára fontos a környezet védelme és a klímaváltozás elleni küzdelem, hiszen mindannyian tiszta vizet, tisztább levegőt és elviselhetőbb klímát szeretnénk.” Az idézett mondatot először Orbán Viktor mondta el egy Paks2-vel kapcsolatos kérdésre a parlamentben, majd néhány nappal később a Kormányzati Tájékoztatási Központ is ezzel kezdte közleményét, amelyben elmagyarázták, hogy a kormány miért vétózta meg az Európai Unióban a 2050-es karbonsemlegességet. 


Nem sokkal később a KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter is bejelentette, hogy pártja zöld fordulatot vesz: “Az ügy fontossága és a védelmi felelősség keresztény eredete arra késztet minket, hogy ezentúl aktívabban és mélyebben foglalkozzunk környezetünk védelmének politikai vonatkozásaival”. 


Ugyanakkor a nagyobbik kormánypárt évek óta kettős játékot űz a klímaváltozással kapcsolatos kommunikációban. Fontos, hogy kettősségről beszélünk, nem pedig zavarról, vagy egymásnak ellentmondó nyilatkozatokról. A Fidesz kommunikációs univerzumában a szereplők és a politikusok szerint a kiemelt témákban összehangoltan és kontrolláltan kapnak teret a tartalmilag és stilárisan is egyeztetett megszólalások.

kjh Ez miakarok lenni? Nem ertem.


Kapudrog és konzervativizmus

A rendszert egy hagyma rétegződéséhez lehetne hasonlítani: ebben az esetben a kommunikáció magja Orbán egy-két mondatos iránymutatása, amely szerint fontos a klímaváltozás elleni fellépés, szó sem lehet klímatagadásról. Ezt az állítást nem lehet megkérdőjelezni, ebből indul ki minden további fejtegetés. A klímaváltozással kapcsolatos megszólalások döntő része azonban nem a központi kormányzattól, hanem a Fidesz-közeli beszélő fejektől (“szakértők”) származnak, akik egy másik narratívát bontanak ki. 


A beszélő fejek nem állítják, hogy nincs klímaváltozás, de magyarázatot adnak arra, hogy miért van erről annyi szó mostanában a médiában. Az állításuk lényege, hogy a globalista elit elvesztette a migrációs vitát, és saját hegemóniájának megtartása érdekében találtak egy másik témát, amiben ők diktálják a szabályokat. A fideszes beszélő fejek (Kiszelly Zoltán, Nógrádi György, Lánczi Tamás, Megadja Gábor stb.) hangsúlyozzák a klímaváltozás elleni küzdelem mögötti gazdasági érdekeket, amelyek veszélyeztetik a szegényebb országok versenyképességét, miközben a mainstream elit világszerte megtéveszti a jóhiszemű fiatalokat. 


A klímaváltozás elleni fellépés politikai vonatkozásáról a fideszes médiában a beszélő fejek narratívája mentén tudósítanak. Az EP-választások előtt tartott globális klímasztrájkról 

kimondták, hogy azt valójában a Soros-hálózat szervezi, a klímaváltozás és a környezetvédelem témájáról pedig azt, hogy úgy működik a politikában, mint egy kapudrog: “Az egész egy jól sikerült propagandatrükk: az iskolás fiatalok körében a politikusok elutasítottak, míg egy közülük jött diáklányhoz tudnak kapcsolódni. Gretát tehát felhasználták a zöldek a saját politikai játszmáikhoz. Ez viszont bőven a politikai pedofília körébe tartozó húzás volt a részükről”. 


A klímaváltozással kapcsolatos fideszes kommunikáció központi eleme a tizenéves svéd iskolás, Greta Thunberg kritizálása, lejáratása. Ahogy Soros György volt a Fidesz migrációellenes kampányának főgonosza, úgy Thunberg lett a klímavédelem elleni fellépés könnyen értelmezhető arca, aki az egész világra rá akarja kényeszeríteni az agendáját, és akit a “neobolsevik” elitek felhasználnak globalista törekvéseik érdekében.  


A klímaellenállással kapcsolatban néhány naponta megjelenik a fideszes sajtóban a politikai pedofília, mint kulcsfogalom, és a görögdinnye-politika (vagy dinnyemozgalom) is visszatérő fordulat, amelyet szintén a globális klímapolitika leleplezésére szánnak: kívül zöld, belül vörös - utalva a klímaváltozás elleni fellépés baloldali jellegére. 


Ebből bomlik ki a klímaváltozásról szóló kormánypárti tudósítások harmadik szintje, amelynek kiindulópontja, hogy fontos a klímaváltozás elleni fellépés, már csak azért is, mert a környezet megóvása a konzervativizmus és kereszténység alapeszméje. Éppen ezért nem lenne szabad átengedni a témát Magyarországon a baloldalnak, ahogy tették az elmúlt évtizedekben a jobboldali pártok Nyugat-Európában. Ebbe a vitába még az is belefér, hogy kormánypárti felületeken mondják ki:  


“A jelenlegi jobboldali kurzus egyáltalán nem viselkedik természetvédő módon, mert számos esetben a természeti értékek védelmét feláldozza a különféle beruházások oltárán (...) Nem nehéz ezek után felismerni, hogy a „környezetvédelem” a családbarát politika alapja is, mert egészséges környezetet, fenntartható életet szeretne teremteni a jelen és a jövő generációinak.”


A klímatéma kommunikációjában a Fidesz több vasat tart egyszerre a tűzben, az önkormányzati választásokig ez egész biztosan nem fog változni, ugyanakkor beszéltünk olyan kormányzati szereplővel, aki úgy látja, hogy a kereszténységre alapozott klímavédelem a választások után hangsúlyosabban megjelenhet majd a Fidesz politikájában; a Fidesz-holdudvar szokásos költcsei találkozója előtt is elhangzott olyanvélemény egy gazdasági szereplőtől, hogy a kormánypárt hamarosan a klímaváltozás elleni küzdelem élére fog állni.

Orbánnak nem hasznos politikailag

Miközben a hivatalos kormányzati kommunikáció szerint “fontos a környezet védelme és a klímaváltozás elleni küzdelem”, a miniszterelnök évekkel ezelőtt egy egész komplett elméletet előadott arról, hogy miért fontos kérdések most ezek: Obama azért találta ki a globális klímafellépést, hogy rossz legyen Putyinnak. A megújulók miatt az oroszok nem fogják tudni eladni az olajat és a gázt Európába, a szegényebb országok pedig majd erre költik a pénzüket, és soha nem fogják tudni utolérni a gazdag országok fejlettségi szintjét, ezáltal konzerválódik az Egyesült Államok hegemóniája. 


Orbán arról sincs meggyőződve, hogy a jelenlegi felmelegedést az emberi tevékenység okozza (bár 2017-ben azt mondta, hogy ez nem egy szokásos földtörténeti esemény), egy munkatársa szerint abban viszont biztos, hogy az ellene hozott intézkedések hasznosak. Ezt a vélekedést árnyalja, hogy Orbán 2010 után többször beszélt arról szűk körben, hogy nem szeretné, ha a környezet- és természetvédelem szempontjai akadályoznák az ország iparosítását. 


A miniszterelnök állítólag 2010 után egyenesen kimondta, hogy államigazgatási szinten le akarja építeni a természetvédelmet, ami az évek során sikerült is. 


Azt sem szabad elfelejteni, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem drága dolog, a karbonsemlegesség 2050-es elérése óriási kiadásokkal járna, és hatalmas terheket róna a magyar iparra. Ezt az érvelést a kormány is bevetette a vétó hivatalos indoklásakor. „Az említett javaslatot felelősen addig nem lehet támogatni, amíg nem tudjuk, hogy az Európai Unió mekkora forrásokat tud rendelkezésre bocsátani az ipar modernizálására” – írta közleményében Rogán Antal minisztériuma, hozzátéve, hogy a kormány felelőssége a magyar családok rezsiköltségeinek alacsonyan tartása. 


A kormány később hozzátette, hogy a politikai stabilitás elvesztésével járna, ha olyan szinten emelkednének a rezsiárak, mint Németországban. 


Az energiapolitikára rálátó forrásaink szerint azért sem szívesen tesz bátor vállalásokat a kormány klímaügyben, mert a kohéziós alapok elosztásának 2021–2027 közötti tervezetében a zöldítő programok uniós társfinanszírozása 30-ről 10 százalékra csökkenne. Úgy látják, ezzel az elosztással a kohéziós alapokból összességében is negyedével kevesebb jutna Magyarországnak, mint az előző ciklusban, a kormány viszont azt szeretné, ha az EU legalább olyan szinten járuljon hozzá a zöld célok megvalósításához, mint eddig.


A gazdasági szempontok mellett Orbán politikailag sem szereti a klímaváltozás ügyét, mert nem lehet benne pártpolitikai törést képezni. A Fideszben évek óta olyan ügyeket keresnek, amelyek mindenkit megszólítanak, de a pártok ellentétes véleménnyel vannak róla. Ilyen például a migráció, amiben az emberek négyötöde egyet ért Orbánékkal, viszont az ellenzéki pártok nem.

Kikopott a Fideszből, de tartanak tőle

A klímaváltozás elleni küzdelemmel az a probléma a kormánypárt politikusai szerint, hogy nemcsak jobboldali és baloldali szavazók tartják fontosnak, hanem az ellenzéki pártok is. „Csak nehogy véletlenül egyetértsenek vele a szocialisták is. Ha nem tudod fölhergelni a saját választóidat, nem fognak elmenni szavazni. Ha környezetvédelmet csinálsz, az nem jó, mert azzal egyet fog érteni a többi párt is” – magyarázta egy fideszes politikus.


A párt természeti és klímaügyben mutatott magatartását jól jellemzi, hogy míg korábban volt zöld tagozata a Fidesznek, mára ez megszűnt. 


A fideszes elit attitűdjével kapcsolatban az is beszédes, hogy a több száz tagot tömörítő tagozat egyik országos ülésére a Fidesz elnökség delegáltjaként elment az Amazonas-medence erdőtüzeit nemrég bozóttűznek minősítő Kósa Lajos, aki miután szót kért, elmesélte, hogy már évek óta el akarja mondani “így pacekba, hogy úgy gyűlöli a környezetvédelmet és a környezetvédőket, mint a szart”. Egy jelenlévő szerint Kósa azt is elmondta, hogy közgazdász tanulmányai alapján “a legátkozottabb” dolognak tartja a környezetvédelmet. 


Bár a Fidesz alapítása idején a környezeti ügyeket a nemzet öt legfontosabb sorskérdése között tartották számon az alapítók, az első Orbán-kormány idején a Környezetvédelmi Minisztériumot a koalíciós partner vitte, amit Orbán akkor azzal magyarázott, hogy valamit adni kell a kisgazdáknak, és ez nyilván nem egy olyan fontos tárca lesz, mint a belügy, a külügy vagy a pénzügy. A területen dolgozók szerint kisgazda kezekben eltöltött négy év volt a hazai környezet- és természetvédelem legsötétebb időszaka. 


Bár ismerői szerint Orbán hátán csak púp az egész klímatéma, mégis kénytelen azt mondani, hogy fontos ügy, és foglalkozni kell vele, mert látja, hogy ez jön Nyugatról és a sajtóból. A kérdés egyre jobban érdekli az embereket, ezért elővágást végez, nehogy jöjjön egy párt, amelyik kardjára tűzi a klímaügyet, és azzal veri meg a Fideszt, hogy radikálisan mást mond a klímaváltozásról. 


A pártban többen úgy látják, hogy a klímaügy politikailag olyan lehet ma Magyarországon, mint a természetvédelem volt a 80-as években: nemcsak egy szakpolitikai kérdés, hanem a legkeményebb rendszerkritika.

Fidesz: ha a klímáról van szó, akkor is a migrációról van szó

Érzékelve a potenciális veszélyforrást, a Fidesz kettős stratégiát folytat klímaügyben: Orbán elmondja, hogy fontos kérdés, a beszélő fejek azt duruzsolják, hogy az ügyben baloldali hegemónia van, amit meg kellene törni, miközben konkrét, már folyamatban lévő projektekre ráfogják, hogy azok a klímaváltozás elleni fellépést szolgálják (pl. Paks2). Közben pedig ott van a vízügyről középiskolásoknak mesélő Áder János, aki miatt sokan azt hiszik, hogy a Fidesz aktívan foglalkozik környezetvédelemmel. 


A Fidesz EP-delegációját külön megkérdeztük arról, mi a véleményük arról a kormánypárti narratíváról, hogy nyugaton azért esik annyi szó a klímaváltozásról, hogy ne kelljen a migrációról beszélni. “Minden magyarországi félremagyarázás ellenére a helyzet szerte Európában az, hogy: amikor klímaváltozásról esik szó, a valóságban akkor is migrációról beszélnek” - írták. 


Szerintük a migrációt támogatók azt mondják, hogy azért kell megfékezni a klímaváltozást “hogy ne fokozódjanak azok a kedvezőtlen gazdasági viszonyok a világ szegényebb térségeiben, amelyek miatt már eddig is emberek milliói indultak el az EU felé”, ezzel pedig beismerik, hogy eddig sem menekültek, hanem gazdasági bevándorlók érkeztek Európába. “Egyértelműen látszik tehát, hogy aki a klímaváltozásról beszél, az a migrációról beszél” - írták kérdésünkre.

Mélyrepülésben az állami természetvédelem

Miközben Orbán azt mondja, hogy fontos a klímaváltozás elleni küzdelem, a környezet- és természetvédelem, kormányai óta gyakorlatilag lenullázták és eljelentéktelenítették ezeket a területeket. 2010-ben, a szocialista kormány idején 450 ember dolgozott a Környezetvédelmi Minisztériumban, Orbánék megszüntették a tárcát, Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár 2014-ben már alig több mint száz emberrel dolgozhatott. 


A terület lejtmenete a 2018 őszi bürokráciacsökkentéssel is folytatódott, az államigazgatás maradék környezetvédelemmel foglalkozó részének 80 százalékát menesztették, miközben Rogán propagandaminisztériumának létszáma még nőtt is. 


Uniós országban a természetvédelem ilyen szintű leépítésére sehol sem volt példa, mindenhol inkább erősítették az ágazatot. 


Miközben az agrártárcánál átlagosan 30 százalékos leépítés volt, a két természetvédelemmel foglalkozó helyettes államtitkárságon az emberek 45 százalékát küldték el, ami után többen még maguktól is távoztak, így nagyjából megfelelőzdtek a létszámok. 


Ennek olyan praktikus következménye lett, hogy drasztikusan gyengült a nemzeti parkok szakmai irányítása, elfogytak az államtitkárságon a növényvilág védelméhez vagy az erdészeti ügyekhez értő szakemberek. Pedig szükség lenne a természetvédelmi ágazat érdekérvényesítő erejére, hiszen jelenleg pl. éppen azért van alkotmánybíróság előtt az új erdőtörvény, mert számos helyen kigyomlálták belőle a természetvédelmi előírásokat. Ilyen volt például, hogy a korábbi törvény tiltotta a vegetációs időszakban a fakitermelést, mert ilyenkor madarak fészkelnek a fákon és sérülékenyebb a talaj, az új erdőtörvény viszont ezt már lehetővé teszi.


A természetvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti parkok sem nevezhetőek a NER nyerteseinek. 


Az első kétharmad óta tízből hét Nemzeti Park Igazgatóság vezetőjét lecserélték, és természetvédelmi forrásaink szerint előfordult, hogy nem a releváns szakmai tapasztalat volt a döntő szempont. A területen dolgozók szerint bár 2010 előtt is akadtak ilyen esetek, mára a parkokat gyakorlatilag teljesen leuralta a felülről vezérelt korrupció. Az EU-s pályázatokat előre leosztják, megmondják, hogy melyik pályázatra mely cégeket kell meghívni, és azt is, hogy kiknek kell nyerniük. A rendszer drágítja, és lassítja a természetvédelmi feladatok ellátást, holott a késlekedés ezen a területen különösen nagy károkat képes okozni,iszonyatosan csúszik például az inváziós fajok visszaszorítása, pedig ez a legégetőbb természetvédelmi kérdés az EU-ban. A problémák minden elvesztegetett évben csak hatványozódnak, több faj (például a selyemkóró) kötelező irtását uniós jogszabály írja elő, mégis alig halad, pedig védett fajokat szorítanak ki, és fertőzik a környező egészséges területeket is.


Az intézmények másik súlyos problémája, hogy egy meghatározott létszámkeret felett akkor sem lehet felvenni embereket, ha egyébként a forrás egy elnyert uniós pályázatból rendelkezésre áll, így sok feladatot nem tudnak ellátni. Korábban is volt létszámkeret, de ha megnyerték valakinek a fizetését uniós pályázatból, akkor határozott időre, a feladat elvégzésére fel lehetett venni. Ezen túl még az engedélyezett létszám feltöltését is megnehezítik az olyan váratlan és érthetetlen létszámstopok, amilyenre legutóbb augusztus 14-én került sor. Egy konkrét, több tízmilliárdos Life IP nevű projektben az egész országban helyreállítanák a gyepterületeket, sok embert kellene ehhez felvenni, de a feladat elvégzését hátráltatja, hogy nem bővíthetik a létszámokat. 

 

A szakmai szempontok a természetvédelemnél alárendelőnek a politikai érdekeknek. Az állapotokat jól érzékelteti az eset, amikor az EU-ban vita volt arról, hogy az akác a veszélyt jelentő inváziós fajok listájára kerüljön-e. Ekkor a Fidesz beleállt abba, hogy el a kezekkel a magyar akáctól, és kiadták a nemzeti parkoknak, hogy nem ejthetik ki a szájukon az akác szót. 


Szakmai körökben közszájon forog, hogy amikor az egyik nemzeti park sajtóanyagában az szerepelt, hogy irtani fogják a gyalogakácot, azt a minisztériumi cenzorok kihúzták a közleményből, pedig a gyalogakác még csak nem is rokona az akácnak.

Politikai pontszerzésre használt klímaügy

A kakofón állapot a kormányzat klímapolitikájában is megfigyelhető; a szakmai szempontokat itt is felülírják Orbán pillanatnyi politikai érdekei. A EU 2050-es karbonsemlegességéről szóló határozatának megvétózása előtt négy nappal Palkovics László bejelentette, hogy a kormány célja a klímasemlegesség elérése 2050-re. Magabiztosan mondhatta ezt, hiszen a korábban elfogadott Második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiában a kormány 2050-ig a kibocsátások 52-85 százalékos csökkentését tervezi, ami gyakorlatilag teljes karbonsemlegességgel lenne egyenlő hazánk esetében. 


Orbán mégis vétózott az Európa Tanácsban, állítólag azért, mert a kedvében akart járni a cseheknek és lengyeleknek, több pénzt akart szerezni az unió költségvetési ciklusának tárgyalásakor, és az EU finn elnökségével szembeni tárgyalási pozícióit is javítani akarta. Emellett a V4-ek igyekeztek egységet mutatni az új Európai Bizottság megválasztásának idején.

Jávor Benedek, a Párbeszéd korábbi EP-képviselője az Index kérdésére elmondta, azt tapasztalta, klímavédelem és energiapolitika terén a magyar kormány az egyik leginkább retrográd az EU-ban, pedig nincs is látható gazdasági érdek emögött (nem, úgy mint például a még mindig jelentős szénbányászattal bíró Lengyelország esetében).


A néhány éve készült orosz biztonságpolitikai stratégia világosan megfogalmazta, hogy a megújuló energia terjedése és az energiahatékonyság növekedése az EU-ban csökkenti Oroszország befolyását a kontinensen, és kockázatot jelent Oroszország számára, a belpolitikai stabilitás szempontjából is. A politikus úgy látja, Magyarország azért is gátolja a fosszilis energiaforrások használatának csökkentését az EU-ban, mert ez erősen sérti az orosz gazdasági érdeket és súlyosan veszélyezteti az orosz gazdaság stabilitását.